BUX 129882.84 -0,57 %
OTP 39910 0,03 %
header

BELPOLITIKA

05.
27.
08:52

Félidőben a kormány

Ciklusának felénél a lakosság harmada elégedett a Medgyessy-kormány teljesítményével. A Medián adatai szerint ez nagyjából ugyanolyan, mint az Orbán-kormány megítélése négy évvel ezelőtt, és sokkal jobb, mint a Horn-kormányé volt nyolc éve. A jelenlegi kabinet tevékenységét egy százalékkal többen tartják nagyon jónak, mint az Orbán-kabinetét, 2000 nyarán. Míg a Medgyessy-kormány tevékenységét 48 százalék tartja gyengének, addig az Orbán-kormányt 51, a Horn-kabinetet 55 százalék minősítette így korábban. Míg az előző ciklus félidejében, 2000 júniusában a biztos szavazók 31 százaléka a Fideszt, 46 százaléka az MSZP-t választotta, addig idén májusban a szocialisták 39, a fiatal demokraták 49 százalékot értek el. Ami a miniszterelnökök népszerűségét illeti hivatali idejük közepén: Medgyessy Péter 49 százalékos népszerűségnek örvend, míg Orbán Viktor négy éve 46, Horn Gyula nyolc éve 45, Antall József tizenkét éve 39 százalékos mutatót mondhatott magáénak. (NSZ 1., 3., 8.-10. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
05.
26.
08:47

IMF: tartható az hiánycél

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) országjelentése szerint idén teljesíthető a kormány 4,6 százalékos GDP-arányos államháztartási deficitcélja, ehhez azonban további takarékossági intézkedésekre van szükség. A szakértők szerint a gazdasági egyensúlytalanság a gyors bérkiáramlásra vezethető vissza. A közelmúltban kedvező folyamatok indultak meg, így a növekedési kilátások biztatóak - szögezi le a jelentés, amely több középtávú intézkedést javasol. Szorgalmazza többek között az állami szféra racionalizálását, az egészségügyi és az oktatási reformok megvalósítását, illetve a nyugdíjreform folytatását. Az éves átlagos inflációt 7,1 százalékra teszi a 3,2 százalékos GDP-bővüléssel számoló tanulmány, a folyó mérlegben pedig 8,6 százalékos GDP-arányos hiányt vár. Az elemzőket meglepte az IMF-felmérés, mivel a korábbi jelentésben 5,3 százalékos áht-hiány szerepelt. Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Reutersnek adott interjújában elmondta: további megszorításokra nincs szükség, mivel teljesíthető a 4,6 százalékos hiánycél. A tárcavezető hozzátette: az idei év első négy hónapjában a költségvetés a terveknek megfelelően alakult, ráadásul a májusi hiány a vártnál jobb lehet. (NG 1., 3. old., MH 1., 11. old., VG 5. old., Nszab., 16. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
05.
26.
08:46

Szász egyhavi végkielégítést kap

Egy, a Népszabadság birtokába került levél szerint a PSZÁF távozó elnöke csak egyhavi végkielégítést kap. Korábbi hírek arról szóltak, hogy Szász Károly 80 millió forinttal áll fel, Draskovics Tibor azonban a levélben a befektetők és betétesek védelméről szóló törvényre és a Miniszterelnöki Hivatal állásfoglalására hivatkozva arról tájékoztatja a felügyeleti vezetőt, hogy csak egyhavi illetményének megfelelő végkielégítés (bruttó 6 millió forint), illetve a ki nem vett szabadságok után járó megváltás illeti meg. (Nszab., 15. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság