Az ellenzéki párt elnöksége siófoki ülésén elhangzott az is, hogy Gyurcsány bukásával maga alá temeti nemcsak a kormányt, hanem az egész MSZP-t is. Úgy tudni, a leendő miniszterelnököt a Fidesz első vonalbeli politikusai is célkeresztbe veszik. Az elnökségi ülésen megállapították azt is, hogy jó a Fidesz képviselte irányvonal, azon nem kell változtatni, de ha Gyurcsány Ferencet megválasztják miniszterelnöknek, és meghirdeti kormányprogramját, annak megfelelően változik majd a párt kommunikációja is. Révész Máriusz szóvivő felszólította a kormányzatot, hogy a gazdasági bizonytalanságra való tekintettel hozza nyilvánosságra a költségvetés, illetve az államháztartás helyzetét mutató pontos adatokat.(Nszab, 6. old., MH 3. old.)
