BUX 131687.33 0,81 %
OTP 40170 0,68 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egymást vádolja Kerék és Kulcsár

2004. június 24. csütörtök, 08:09

Egymásnak gyökeresen ellentmond Kulcsár Attila és Kerék Csaba, a K&H-ügy két gyanúsítottja vallomása - írja a Népszabadság. A napilap úgy tudja, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán kihallgatott Kerék tagadta, hogy ő lett volna a főnök. Véleménye szerint Kulcsár csupán saját felelősségét akarja csökkenteni azzal, hogy őt vádolja. A Britton hazai képviselője felvázolta a cégcsoport működését, mely szerint az Egyesült Államokban bejegyzett Britton Llc. off-shore cég tulajdonosa Kulcsár Attila volt. A befektetők pénzét a cég számláira gyűjtötték, a budapesti bejegyzésű Britton Kft. pedig különböző projektek lebonyolítását végezte. Kerék - állítása szerint - nem tudta, hogy a beruházásra szánt pénzek honnan származnak. Tagadta, hogy az elé tárt 88 bankbizonylaton lévő aláírás tőle származik. Nehéz-Posony István, Kerék védője úgy nyilatkozott: védence vállalja a szembesítést Kulcsárral, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy az ügyészség tervezi-e ezt. Közben az ügyészség teljes titoktartás mellett ismét kihallgatta Kulcsár Attilát. A K&H húszmilliárd forintos sikkasztással gyanúsított egykori brókere, Kulcsár Attila szerint Kerék Csaba, a Britton magyarországi képviselete ügyvezetője találta ki, hogyan lehet a K&H Equities ügyfeleinek számlájához hozzájutni. Ezért pénzt is kapott, Kulcsár vallomása szerint mintegy 300 millió forintot. (Nszab, 1., 6. old., MH 4. old., NSZ 1., 3. old., NG 5. old.)

Napi Online Gazdaság
Napi Online Gazdaság

Ez is érdekelhet