A csődeljárás alatt álló Vértesi Erőmű (VÉ) Zrt. tegnapi hitelezői egyezségi tárgyalásán a hitelezők elfogadták a vállalat megtérülési ajánlatát - közölte a társaság. A tárgyaláson a biztosított hitelezők 100, a nem biztosított hitelezők közel 90 százaléka fogadta el az ajánlatot - előbbi körbe csak a tulajdonos Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. tartozik. A VÉ összesen közel 20 milliárd forintos tartozást halmozott fel. A nem biztosított hitelezőknek 30 százalékos megtérülést ajánlott a VÉ, nekik 5,6 milliárd forintot fizet ki egy összegben. Ennek részbeni finanszírozására az MVM négymilliárd forintos hitelt biztosít, amit a tervek szerint 2014-ig fizet vissza az erőmű. A VÉ nehéz helyzetének oka a társaság szerint, hogy korábbi vezetése 2008-ban több mint 10 milliárd forint értékben kötött áramvásárlási szerződéseket, az ügy hátterében a System Consulting Zrt. vásárlási szándéka állt. Az áramárak esése, illetve a vevői elállás miatt a szerződéseket a társaság felmondta, az áramkereskedők egy része emiatt pereket indított, amelyekben a VÉ elleni követeléseket jogosnak ítélték. Az utolsó ítélet a szlovén állami tulajdonú HSE d.o.o. közel hárommilliárd forintos követelését mondta ki jogosnak. A VÉ a K&H Banktól felvett hitelének állami garanciáját a bank lehívta, így a tárgyalásokon már a magyar állam (nem biztosított) követeléseként szerepelt ennek mintegy hétmilliárd forintos összege. A megállapodás lehetővé teszi, hogy - megfelelő reorganizációs tervvel - a VÉ a recesszió ellenére is közel nullszaldós eredményt produkáljon, a szénfillérekből származó, idén mintegy 6,9 milliárd forintos támogatással együtt - mondta kérdésekre válaszolva Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója, hozzátéve: az összeget csak a bányabezárás költségeire lehet felhasználni. A vezérigazgató a VÉ iránti nemzetközi befektetői érdeklődésről is beszámolt, az MVM-nek azonban egyelőre nem áll szándékában eladni az erőművet.
