Az angol kézben lévő Costa Coffee kávézólánc Budapesten, az Eiffel Tér Irodaház földszintjén nyitja meg a világ legnagyobb Costa-kávézóját - jelentette be a társaság. A megnyitás azonban a tervezett február 15-ei időpontról márciusra csúszik, mert az angol Europa Fund II. beruházásában készült irodaház még nem kapta meg a használatbavételi engedélyt - tudta meg lapunk. A Costa Coffee az egyik első bérlője a Nyugati pályaudvar melletti ingatlannak, 400 négyzetméter alapterületen, három szintet bérel; a kávézó kialakítása több mint százmillió forintba került.
A tulajdonos Budapest kiemelkedő kávéházi múltja miatt döntött úgy, hogy a világon a legnagyobb üzletét itt nyitja meg - mondta Gótzy Miklós, a Costa Coffee-ért felelős divízióvezető. Az angolok számára kiemelt fontosságú az igazi kávéházi hangulat megteremtése üzleteikben, ezért Budapesten a nemzetközi standardoktól eltérően például hagyományos magyar sütemények is szerepelnek a kínálatban. Céljuk, hogy az új üzlet nemcsak belső hangulatával, hanem rendszeres kulturális, zenei programjaival is hozzájáruljon ahhoz, hogy Budapest újra a kávéházak, a kávéházi kultúra fővárosa legyen. Az elmúlt öt év tapasztalata szerint talán kezd lassan újjáéledni a kávéházi élet, ezért is tűzte ki célul a kávézólánc, hogy legnagyobb üzletének megnyitásával elősegíti a folytatást.
