BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kulcsrakész központot akar a Posta

2010. január 4. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyar Posta Zrt. (MP) közbeszerzési eljárást hirdetett a zöldmezős beruházás keretében Gödöllőre tervezett, gépesített levélfeldolgozó és logisztikai központjának létesítésére. A nyertes ajánlattevő feladata lesz a csaknem 13 ezer négyzetméter alapterületű központ tervezésén és építésén kívül a postai, logisztikai folyamatok, az informatikai rendszer tervezése, kivitelezése és a szükséges eszközök, berendezések szállítása, üzembe helyezése is. A Posta kulcsrakész átadást vár a beruházótól, az üzemeltetés a korábbi terveknek megfelelően 2011 második felében kezdődne - mondta lapunknak Tomecskó Tamás, az MP szóvivője. A pályázati felhívás szerint a szerződés aláírását 2010. június közepére tervezik a nyertessel, amelynek 2011. március 29-ig kell átadnia a létesítményt. A Posta hatmilliárd forinton belül próbálja tartani a költségeket - tette hozzá a szóvivő. A beruházás a társaság saját telkén valósul meg.

A központ legalább napi 2,5 millió küldemény feldolgozására lesz alkalmas, ebből 1,75 millió géppel és 750 ezer küldemény kézzel történő szortírozására. Ez szolgálná ki a keleti országrészt, míg Nyugat-Magyarország küldeményeit továbbra is a budaörsi logisztikai központban dolgozzák fel. Az MP korábbi közleménye szerint az új bázis mintegy 700 gödöllői és környéken élő embernek nyújtana munkát.

A tárgyalásos közbeszerzési eljárás részvételi jelentkezési határideje február 8-án jár le. Az ajánlattevőknek a gépesítéssel kapcsolatos referenciák mellett fel kell tudni mutatniuk legalább egy 10 ezer négyzetméter alapterületű, nettó félmilliárd forint szerződési értékű logisztikai központ, ipari ingatlan, közhasznú építmény vagy irodaépület építési referenciáját.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet