A Philips Kft. novemberben és decemberben több mint harminc dolgozónak mondott fel, mintegy háromszáz kölcsönzött dolgozónak pedig nem hosszabbították meg a szerződését a székesfehérvári tévégyárban - közölte a társaságnál működő Video Szakszervezet az MTI-Ecóval. A szakszervezet nem tartja indokoltnak és nem tudja elfogadni az elbocsátásokat, ráadásul valószínűnek tartja, hogy az elbocsátások januártól folytatódnak. Korlátozott létszámcsökkentésről van szó, mivel strukturális változások voltak a gyárban - mondta Blazsevácz Péter, a Philips kelet-közép- és dél-európai kommunikációs vezetője az MTI-Ecónak. A harmadik és a negyedik negyedévben több munkásra van szükségük, mert ekkor felfut a termelés. Az első félévben viszont jóval kevesebb terméket állítanak elő, ekkor nincs szükség annyi bérelt dolgozóra. A Philips a csúcsidőszakban több mint 2 ezer embernek ad munkát a gyárban.
