Lapunk számításai szerint az egykor 13 százalékponton is nagyon magasnak tartott lakossági marzs (a forintbetétek és -hitelek szerződéses összeggel súlyozott aktuális évesített átlagkamatának különbözete) az idén sohasem látott magasságba, 22 százalékpont fölé emelkedett. Ebből egyébként jól látszik, hogy a hangzatos betéti kamatakciók közel sem erodálják annyira a banki profitot (legalábbis szektorszinten), mint amit elsőre gondolnánk. Igaz ugyan, hogy a lekötött betétekre az idei első félévben átlagosan 9,4 százalékos kamatot fizettek a bankok, de a látra szóló állománynál ez alig éri el a három százalékot. Összességében így az átlagkamat hat százalék alatti. Júniusban az előző hónaphoz képest a jegybank legfrissebb adatait alapul véve kissé javult a helyzet (a marzs 21,53 százalékpontra mérséklődött), de ez kizárólag annak köszönhető, hogy a lakosság kevesebb pénzt hagyott lekötetlenül a folyószámláján. A kamatkülönbözet egyébként a cégeknél is nőtt. Ez tavaly áprilisban még hajszálnyival öt, most júniusban pedig hat százalékpont alatti volt.
Az elmúlt néhány évben a lakossági üzletágban a pénzpiaci és a betéti kamatok között rendkívül szoros korreláció mutatható ki. Ugyanez azonban a hitelkamatok esetében már sokkal gyengébb. A válság kitörését követően viszont az utóbbi kifejezetten nullára esett (ez azt jelenti, hogy tendenciájában semmilyen együttmozgás nincs). Hiába csökkent az idén az első félév végére a 2008. novemberi csúcshoz képest majdnem két egész százalékponttal (az időközben bekövetkezett jegybanki kamatcsökkentést egyébként így csak részben lekövetve) a háromhavi Bubor, a lakossági átlagos hitelkamatok kamatszintje mindössze hét bázisponttal ment lejjebb. Mindez pedig egyre nagyobb jelentőséget nyer, ahogy mind erőteljesebben a forinthitelek felé fordulnak a bankok. A júniusi jegybanki adatok szerint a személyi hitelek esetében csak a forinthiteleknél emelkedett az új szerződések értéke. A forint áruhitelek szezonális hatásokkal korrigált értéke is nőtt és a szerződött összeg jelentősen emelkedett a forintalapú lakáshitelnél is.
