Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
- Lepusztult stadionok, fizetési gondokkal küzdő klubok, külföldre igazoló hazai "sztárok" - ilyen körülmények között beszélhetünk-e egyáltalán hazai profi fociról?
- Első látásra valóban semmilyen alapfeltétel nem adott az üzleti alapú focihoz itthon, de rögtön hozzá kell tenni: Európában is ritka a nyereséges csapat - igaz, a többi feltétel ott adott. Óriási különbség azonban, hogy míg a profi futball mindenütt a szórakoztatóipar része lett, nálunk nem az. Nézők, sztárok, tömött lelátók nélkül ugyanis erről nem beszélhetünk.
- Jelentős jegybevételek és igazán tőkeerős, nagy befektetők híján ismét csak arra várhatunk, hogy az állam a klubok "hóna alá nyúl" és kisegíti a gyengélkedő egyesületeket?
- A kérdés az, minek tekintjük a focit. Ha a nemzeti identitás egy részének, akkor elképzelhető valamiféle állami-helyi segítség. Nem példátlan ez sem, hiszen Angliában a nyolcvanas években nagy stadionépítési programmal próbáltak meg életet lehetni a profi bajnokságba. A támogatás ugyanakkor kimerült a feltételek biztosításában - a finanszírozást meghagyták a befektetőknek. Ez így helyes, mert állami pénzt klubok fenntartására nem lehet fordítani az uniós szabályok szerint sem. Egy jelentős stadionépítési program százmilliárdokba kerülne itthon is - kérdés, hogy erre honnan lehetne pénz. Az sem világos, hogy a fenntartásra honnan lesz tőkeerős vállalkozó, egy európai szintű középcsapat éves kiadása több milliárd forint. Persze csoda megeshet itthon is, és felbukkanhat egy, a magyar fociba invesztálni akaró arab sejk, de erre kicsi az esély.
- Addig azonban maradnak az üres lelátók és a gyenge színvonal. Nem lenne ésszerűbb amatőrbajnoksággá minősíteni az első osztályúnak nevezett focit?
- Senkinek nem lehet megtiltani azt, hogy a focira költse befektetni szánt pénzét. A magyar klubok mögött egy-egy magánszemély vagy cégcsoport áll - ha nekik telik erre, akkor miért ne finanszíroznák a klubokat? Más a helyzet, ha önkormányzati pénz folyik a kasszákba. Akkor ugyanis az adófizetők joggal kérhetik számon, valóban a legjobb helyre kerültek-e adóforintjaik.
