A Magyar Posta (MP) kerékpár-beszerzési tenderét - a pályázat kiírója szerint a legalacsonyabb összegű ajánlatot téve - az esztergomi székhelyű Neuzer Kft. nyerte meg. A cég 4,8 ezer kerékpárt szállít, amelyekért a posta a kiviteltől függően 64-86 ezer forintot fizet. Az MP erről kiadott közleménye szerint a kedvező ár elérését nagymértékben befolyásolta, hogy a most lezárult pályázat a korábbitól eltérő műszaki tartalommal jelent meg, a pályázóknak pedig a korábbi öt évvel szemben csak kétéves garanciát kellett vállalniuk. Az új kiírás kizárólag csak kerékpárok szállításáról szólt, azaz a korábbi pályázattól eltérően nem tartalmazta a karbantartást és javítást. Ez a megoldás megfelel az európai postai gyakorlatnak, továbbá kiszélesítette a versenyt, mert valamennyi kerékpárgyártónak lehetőséget biztosított a pályázaton történő részvételre - áll a közleményben.
A szerződést az eredményhirdetés után, várhatóan július 20-án írják alá. Az esztergomi cég ezt követően független szervezettel bevizsgáltat két kerékpárt: ha ezek megfelelnek az előírásoknak, akkor a kft. legkorábban szeptember végén elkezdheti a szállítást. A teljes mennyiséget 2009. november 30-áig kell a Magyar Posta hat kijelölt telephelyére eljuttatni.
