Azoknak a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, akik tavaly betöltötték 52. életévüket, a törvény az idén lehetővé teszi, hogy visszalépjenek az állami tb-rendszerbe. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) közleményben hívja fel a figyelmet: a jogszabály lehetőséget ad arra is, hogy a pénztári szolgáltatás mellett már tb (öregségi) nyugellátásban részesülő pénztártagok (volt pénztártagok) 2009 végéig szintén kérhessék tb-nyugellátásuk összegének módosítását, a pénztártagság figyelmen kívül hagyásával. A felügyelők azonban ennél is tovább mentek, valamennyi érintettet 2009. szeptember 30-ig tértivevénnyel ellátott levélben értesítik a tudnivalókról. A jelenlegi pénztártagok tájékoztatást kapnak a magán-nyugdíjpénztári tagság várható előnyeiről s kockázatairól is, a már tb-nyugellátásban részesülő (volt) pénztártagokat pedig informálják a nyugellátás módosításával kapcsolatos eljárásról. Minden kérelmet a tagoknak a jelenlegi vagy utolsó magánkasszájukhoz kell benyújtaniuk - szigorúan figyelve a határidőre.
Borza Gábor, az ING Nyugdíjpénztár igazgatója szerint az állami nyugdíjbiztosítóba való visszalépés lehetőségével az 57 év felettieknek feltétlenül élniük kellene. A jelenlegi helyzetben a legnagyobb pénztárszövetség, a Stabilitás is egyetért a visszalépés lehetőségének átmeneti megnyitásával az idősebb korosztály számára. Ők a visszalépés lehetőségét az 52 éves életkorhatár helyett magasabban, az 55. életévnél húzták volna meg. A majdnem hárommillió magánpénztári tagból nem éri el a 160 ezret az 52 év felettiek száma. Az Évgyűrűk Nyugdíjpénztár felmérése szerint az érintettek 90 százaléka a válság ellenére sem tervezi a visszalépést az állami rendszerbe.
