A magyar befektetők kezében marad a Vekla-technológia (ez a Habiten kristályrács-szerkezetű, terhelhető építő- és egyben szigetelőanyagra épül, amely passzív, energiahatékony és a klímaváltozáshoz alkalmazkodik, de a szabadalom része egy homogén építési technológia is, valamint az erre alapozott épületszerkezetek). A feltaláló Veres Klára arról tájékoztatta az OGH hírügynökséget, hogy a Pest megyei Kartalon - ahol a cég székhelye és irodaháza is épül - már üzemel egy évi 4400 köbméter kapacitású minta- és kutatóüzem. Itt fejlesztik ki az induló termékpalettát, ami 2009 második felétől gördülhet le a nagyüzemi gyártósorokról. Ez a minta- és kutatóüzem szolgálja majd ki építőanyaggal azokat a referenciaprojekteket is, amelyek tavasszal indulnak el, többek között az ország keleti felében - mondta el Bilinszky Ferenc, a Vekla-5 Zrt. vezérigazgatója.
Az OGH hírügynökség értesülése szerint a több mint 250 pályázóval folytatott előzetes tárgyalás után a Vekla-gyártóüzemek indításáról közel ötven vállalattal, önkormányzattal tárgyalnak. A Vekla-5 Zrt. regionális viszonylatban - megyénként akár egy-egy termékcsoportra lebontva is - kész hozzájárulni ahhoz, hogy hazai beruházók, köztük kis- és középvállalkozások is önálló gyártókapacitást hozhassanak létre. Az üzemekhez tervezett gyártósorok ugyancsak Magyarországon készülnek. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található üzemben két napon belül készen állnak a gépsorok gyártására.
