BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Szomorú december

2009. február 24. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az előzetes várakozásokkal ellentétben - mint az a tegnap közzétett statisztikai adatokból kiderült - tavaly decemberben is folytatódott a kiskereskedelemben a forgalomcsökkenés. A ruházati cikkeknél 2-3, a tartós fogyasztási cikkeknél pedig 6 százalékos mennyiségi visszaesés következett be, és az előzetes felmérések szerint még egyik szektor sem érte el a gödör alját. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a forgalomvesztés az idén is jelentős lesz, nem zárta ki, hogy az év folyamán további 250-300 milliárd forint tűnik el az ágazatból. A helyzetet jelentősen rontja a GDP visszaesése, a reálbérek alakulása és nem utolsósorban az áfa emelkedése. Akadnak, akik úgy vélik, a kedvezőtlen folyamatok a nemzetközi láncoknál is okozhatnak meglepetéseket. A tavaly ugyanebben az időszakban még igencsak beszédes barkácsáruházak is szűkszavúvá váltak. A boltok most stagnáló idei forgalomra számítanak.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet