BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Marad a Gerevich-ösztöndíj

2009. február 19. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ülésezett a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány kuratóriuma, amely több, az olimpiai sportágak vezetői által beterjesztett észrevételt, módosítási javaslatot is tárgyalt, ezek közül két fontos pontban döntött. Az egyik, hogy a versenyzőknek, edzőknek adható havi ösztöndíj felső határa továbbra is 400 ezer forint, azaz több olimpiai bajnok - ha szövetségeik erre tesznek javaslatot - ösztöndíja nem csökken 2008-hoz képest (az eredeti elképzelések szerint 300 ezer forint lett volna a maximális összeg). Szintén több sportág képviselője jelezte, nem lenne szerencsés a külföldi klubokban sportoló válogatottaktól megvonni az ösztöndíjat, hiszen annak épp az a célja, hogy segítse a kerettagok és a sportág minél eredményesebb nemzetközi szereplését. A kuratórium mindezek alapján úgy határozott, hogy a Gerevich-ösztöndíj továbbra is folyósítható a külföldi egyesületek alkalmazásában álló olimpikonoknak.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet