A kormány továbbfejleszti a korábban bejelentett, a kis- és középvállalkozásokat támogató, hatásában 800 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomagot - mondta Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtását felügyelő eseti parlamenti bizottság tegnapi ülésén. Az eredeti csomag javarészt EU-források felhasználásából adódó mikrohitelezés, állami garancia, kezességvállalás, kockázatitőke-program, technológiafejlesztés és refinanszírozási hitel, összesen 265 milliárd forint értékben, ennek hatása adja ki a 800 milliárd forintot. A tervek szerint most tovább könnyítenék a vállalkozásokkal szembeni növekedési és árbevételi feltételeket, a támogatás mértékét pedig 50 százalékra vagy a fölé emelnék, utóbbi esetben a kkv-knak közbeszerzési eljárást kellene lefolytatniuk. A jövőben többek közt kamatplafont kívánnak megszabni az uniós forrásokhoz kapcsolódó hitelek esetében, amely a jegybanki alapkamathoz közelebb állna a piaci kamattal szemben. A csomag továbbfejlesztésének célja, hogy a hitelhez jutást megkönnyítsék, és a kamatterheket mérsékeljék.
