Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- Átélt már a mostanihoz hasonló helyzetet?
- Ilyet még nem. De a világ sem. Azt kell hogy mondjam, az USA jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve elkövetett egy hibát, amikor az alapkamatot 1 százalékra csökkentette. Erre mindenki azt mondta az Egyesült Államokban, hogy gyerünk beruházni, hiszen ilyen olcsó még nem volt a pénz.
- Ez még nem olyan nagy baj, nem?
- Rövid távon nem, a konjunkturális fellendülés azonban számos dolgot vonzott, amelynek veszélyeivel előre számolni kellett volna. Az ingatlanárak hihetetlen emelkedésnek indultak és mindenki erőn felül is vásárolni kezdett, ami viszont inflációs nyomáshoz vezetett. Ebben a helyzetben a Fed kénytelen volt visszavenni és egymás után 17 alkalommal negyed százalékponttal emelte az irányadó kamatot, amely aztán 5,25 százalékra emelkedett. A hiteldrágulás azonban sem a lakossági, sem a vállalati oldalon nem volt elfogadható. Normális esetben ilyenkor a banknak fel kell mondania a hiteleket és az alaptőke terhére le kell írnia a veszteséget. Csakhogy a Fed szeme előtt felrémlett az 1929-es világválság réme, s most - és ezért mondom, hogy példátlan a helyzet - állami pénzekkel igyekszik kisegíteni a bajba jutott bankokat. De ez nem lehet a feladata egy központi banknak! Külön probléma, hogy a helyzet rendezéséhez ezúttal nem lehet a dollár leértékeléséhez nyúlni: egyértelműen politikai konszenzusra van szükség. Olyan döntéseket kell hozni, amelyek alapvetően változtatják meg az USA és a világ pénzpolitikáját. A választások utáni új amerikai vezetésnek véleményem szerint be kell ismernie, hogy az USA-nak csökkent az a befolyása, amit a világ hitelezőjeként betöltött: az idei várható 800 milliárd dolláros folyó külkereskedelmi deficittel és 400 milliárd dolláros költségvetési hiánnyal már nem töltheti be tovább a világ legfőbb hitelezőjének szerepét.
- Mi lehet a megoldás?
- Régóta hangoztatott véleményem: azoknak az országoknak, amelyeknek a világgazdaság fejlődésébe komoly beleszólásuk van, a megfelelő politikai hatalmat is meg kell adni. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó, vétójoggal bíró tagjai mellett szerintem ott a helye Japánnak, Németországnak, Indiának, Brazíliának, sőt még Afrika képviselőjének is.
- Kerüljünk kissé közelebb. Magyarország számára mit hozhat a jelenlegi világgazdasági helyzet?
- Szerintem kivételesen kedvező a helyzetünk: abban vagyunk gazdagok, amiből másutt hiány van. Magyarország a mezőgazdaságával dacolni tud majd az élelmiszerár-emelkedés következményeivel. A másik természeti kincsünk: a víz. Ma még helytelenül ítéljük meg ennek jelentőségét - gondolhatunk akár a termálvizek gyógyászati és turisztikai hasznosítására -, de ne feledjük el: a víz mint szűkös, értékes jószág egyre drágább lesz. Gáz és olaj nélkül lehet élni, víz nélkül nem. S akkor még a kedvező földrajzi elhelyezkedésünkről nem is beszéltünk. Szóval, jó helyzetben vagyunk.
- Igen, de amiket említ, az mind fejlesztésigényes. Néhány perccel ezelőtt pedig arról beszéltünk: világszinten pénzszűke van. Itthon pláne nincs pénz, honnan lesz tehát?
- Magyarországnak óriási előnye, hogy fizetési kötelezettségeinek hatvan éve mindig pontosan eleget tett. Így számunkra mindig lehetséges lesz a piacon hitelhez jutni, versenyképes feltételek mellett.
- Ilyenkor szokták mondani, hogy Fekete János már a hetvenes években is adósságspirálba sodorta az országot...
- Előttünk két lehetőség állott a hetvenes években: vagy megpróbáljuk saját erőből a lerombolt országot újraépíteni, ez eltarthat 25-30 évig, vagy külső forrásokkal, azaz hitellel, ezt megpróbáljuk 5-10 évre lerövidíteni. Ezekből a hitelekből épült föl a magyar ipar nagy része (Richter, Chinoin, Tungsram, TVK, Borsodchem), és ezek termékei meggyorsították a fejlődést - így lettünk mi a "legvidámabb barakk", ahonnan egy évben több ember utazott ki turistaként Nyugatra, mint a KGST összes többi országából együttvéve. A lehetőség most is adott, csak végre valakiknek fel kellene vállalniuk, hogy a tétovázás helyett érdemi döntéseket hoznak.
- Mire gondol?
- Helyzeti előnyt lehetne abból is kovácsolni, hogy az OECD valamennyi tagországa közül egyedül Magyarország fejlődik majd gyorsabb ütemben, mint a megelőző évben és ugyanez igaz a jövő évi várakozásokra is. A kimutatások egyértelműsítik: 34 országból 33-nál csökken a GDP-mutató, csak nálunk növekszik majd - s ez akkor is igaz, ha alacsony növekedési bázisról térünk vissza.
Látni kell: a restriktív politika elérte a célját, minden fontos mutatónk javult. Az egyensúly megvan, a külkermérleg aktív, az infláció is kézben van, miközben a GDP-arányos hiány 9,2 százalékról 2007-re lement 5,5-re - eredetileg Brüsszel felé 6,8-at vállaltunk -, és idén a tendenciák folytatásával szinte bizonyosan tovább csökken. Szerintem kiváló eredményeket értünk el, csak nem vontuk le ennek konzekvenciáit, nem enyhítettünk a monetáris politika szigorán: csökkentenünk kellene az alapkamatot és könnyebbé kellene tenni a hitelfelvételt.
Az hibás vélekedés, ahogy ma a monetáris politikára tekintünk. Azt szoktam mondani: amikor a Magyar Nemzeti Bankban dolgoztam, a jegybank független volt - ja, akkor, ha előtte felhívtuk a Pénzügyminisztériumot és megállapodtunk velük. A függetlenség arra volt jó, hogy a kormánnyal valódi partnerként tárgyaljunk - nem azért, hogy a kormányzati szándékokkal szembe menjünk. Nem lehet két különböző hatalmi centrumból irányítani a makrogazdasági folyamatokat, ez nem hozhat jó eredményt.
- Mi a véleménye a hazai bankrendszerről? Képesek-e a bankok segíteni a gazdasági fejlődést?
- Ilyen kamatszintek mellett, ahogy a mai bankok hiteleznek, nagyon nehéz beruházni. Ahol az alapkamat 8,5 százalék és erre rakódnak még a jutalékok és az egyéb költségek, ott szinte lehetetlen gazdálkodni. Ha a bankok valóban hosszú távra terveznének, az átlagos marzs - a betéti és hitelkamat közötti különbség - nem lenne magasabb 2 százaléknál - az én időmben legalábbis ekkora volt.
