A Spar Magyarország Kft. tegnap adta át immár kétszázadik üzletét, egy hipermarketet Hódmezővásárhelyen. Alig egy évtizede még csak félszáz üzletet működtetett az osztrák tulajdonú vállalkozás Magyarországon, majd 2002-ben erős expanzióba kezdett. Előbb a kivonuló Billától vett át néhány üzletet, később megszerezte a Kaiser's áruházláncot, amely rendkívül erős vásárlóközönséget vonzott - mondta Feiner Péter ügyvezető igazgató. Ezt követően a Spar minőségi váltást hajtott végre és 2004-től deklaráltan a legerősebb szupermarketlánccá kívánt válni, éppen abban az időben, amikor ennek a kereskedelmi csatornának a piacvesztése drasztikus volt. Az utóbbi három évben végrehajtott beruházássorozat nemcsak a Spar piaci pozícióját erősítette, hanem jelentős hatással volt a teljes szupermarketpiacra. Ez a fajta élelmiszer-kereskedelmi csatorna mára a hipermarketek és a keménydiszkontok mellett újra versenyképessé vált.
