BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újra megnyitott a Flórián üzletközpont

2007. október 30. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rekordgyorsasággal nyitott ki a múlt pénteki tűz után a Flórián üzletközpont. A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által üzemeltetett bevásárlóközpontban - a bérlők veszteségeit nem számolva - nagyjából 100 millió forint kár keletkezett - mondta lapunknak Dénes Ákos igazgató, aki szerint azzal csak fokoznák a veszteséget, ha a kármentesítés alatt zárva tartanának. A tűz nem rongálta meg az épület szerkezetét, statikai szempont nem indokolja a zárva tartást. A kár jelentős részét a korom és a füst okozta, amely eltömítette a szellőzőket. A korommentesítés speciális vegyszerrel történik, költsége a kár csaknem felét teszi ki. A koromtalanítás alatt az épületet természetes úton (ablaknyitással) szellőztetik - mondta az igazgató, a fűtőrendszert pedig már keddre helyrehozták.
Vétek lenne éppen a mostani időszakban zárva tartani, hiszen a kereskedők is azt remélik, hogy az utolsó két hónapban visszahozhatnak némi hasznot a gyenge forgalmú évből. A nyitás érdekében az elmúlt napokban mindenki tette a dolgát - állapította meg Dénes -, ez vonatkozik arra a cégre is, amely éppen a koromtól tisztítja meg az épületet, de azokra a kereskedőkre is, akiknek az árukészlete megsemmisült.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet