Jövőre tovább bővíti magyarországi gyártókapacitását a német Stefani GmbH – mondta el lapunknak Fina Sándor, a győri székhelyű Stefani Hungária Gépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója. A több mint 100 millió forint értékű beruházás keretében elsősorban technológiai fejlesztést valósít meg az ipari gépek gyártásával foglalkozó cég. A kapacitás bővítésére részben az Auditól érkező megrendelések növekedése miatt van szükség, de az is indokolja a beruházást, hogy a Stefani Hungária beszállítója lesz az LSW-nek és a Johann A. Krausének is.
Az Európában több gyártóbázissal is rendelkező Stefani kifejezetten az Audi győri motorgyára miatt hozta létre magyar cégét 2003-ban. (A hepbergi székhelyű cégcsoport éves árbevételének negyedét ugyanis a német autógyár megrendelései teszik ki.) A Stefani Hungária Gönyűn, egy bérelt üzemcsarnokban kezdett el termelni, majd tavaly területet vásárolt a győri ipari parkban, ahol felépítette saját gyárát. Az új gyártóbázis alig néhány héttel ezelőtt készült el. A társaság tavaly egy karbantartási szerződést is kötött az Audival: a megállapodás részeként az autógyár területén szervizközpontot építettek.
