A devizahiteleket felvett ügyfelek okozta kockázatnak elsősorban a magyar és a román hitelintézetek vannak kitéve Kelet-Európában – állítja elemzésében a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő. Hozzátették azonban: mindezekkel együtt nem valószínű, hogy szükség lesz a felmérésben vizsgált bankok átminősítésére – jelentette az MTI. A devizakölcsönt felvettek aránya egyébként Romániában a legnagyobb, a teljes hitelállományon belül 56 százalék, igaz, ez a korábbi 64 százalék után csökkenés. Magyarországon ugyanez 50 százalék, ez viszont növekedett a tavalyi 43 százalékról. Patai Mihály, a HVB Bank vezérigazgatója szerint a lakosság devizában történő eladósodottságának növekedése nem negatív jelenség. Tudomásul kell venni, hogy a magyar gazdaság a formális eurócsatlakozástól függetlenül is devizaalapúvá válik, ez a trend érzékelhető a lakosság körében is – hangsúlyozta a szakember. Úgy véli, az a tény, hogy jelenleg a lakossági körben 50-50 százalék a forint- és a devizahitelek aránya, értelmesen porlasztja az összes hitelfelvevői kockázatot. A forint árfolyama, annak ingadozásai, a forintkamatok változásai így kiegyenlítő hatást érhetnek el.
