BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Januártól központi lehet a bonus/malus nyilvántartás

2006. augusztus 15. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ősszel ismét módosulhat a biztosítási törvény. Podolák György szocialista képviselő azt akarja elérni, hogy a jövőben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) bonus/malus besorolását egy helyen, a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalában tartsák nyilván. A képviselő a NAPI Gazdaságnak elmondta: célja az indítvánnyal az volt, hogy véget vessen annak az állapotnak, hogy a biztosítók az ügyfelet kötelezik arra, hogy járja ki korábbi biztosítójánál a kártörténeti igazolás kiadását, majd azt vigye át hozzájuk. Az új szabályozás erre ráadásul határidőt szab, s meglehet, hogy a korábbi biztosító mulasztása miatt éri az ügyfelet kár azzal, hogy 90 nap elteltével a biztosító köteles az ügyfelet a legrosszabb, malus 4-es kategóriába sorolni.
A képviselő az előző ciklusban már megtette javaslatát, ám azt akkor már nem tárgyalta az országgyűlés. Információnk szerint akkor a törvényjavaslatot a PSZÁF, a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium is véleményezte, ám javaslataik nem kerültek be az újból beterjesztett indítványba. Az egyik fő gondot az jelenti, hogy a javaslat nem egyértelműsíti a felelősségi köröket, s előzetes államigazgatási egyeztetés nélkül bízná a hivatalra az adatok kezelését.
Hiányzik a javaslatból annak meghatározása is, hogy ki fizesse a rendszer gondozásának költségeit. Podolák György szerint a biztosítóknak kellene állniuk a költségeket, ám ez ellen a biztosítótársaságok hevesen tiltakoznak. Indoklásuk szerint a közúti közlekedési nyilvántartás kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat nyilvántartó részének (kötvényadatbázis) működtetéséért az üzletággal foglalkozó társaságok jelentős összeget – tavaly 613 millió forintot – fizettek a hivatalnak. A tervezettel kapcsolatban korábban a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) jelezte: a szövetség csak akkor támogatja a kötvényadatbázis bonus/malus adatokkal történő kiegészítését, ha az nem jár az eddigieknél nagyobb költségvonzattal. Így viszont a BM hivatala számára aligha lesz vonzó az új feladat. Szilágyi József, a Mabisz főmunkatársa elmondta: javaslataik szerint a központi nyilvántartásba az aktuális besorolás és káradatok a szerződés megszűnésekor kerülnének be. A megoldásnak szavatolnia kellene, hogy a szerződés törlésekor a bonus/malus adatot az új biztosító automatikusan megkapja – ez megoldaná az év végi biztosítóváltás problémáját. A biztosítók fontosnak tartották annak garantálását is, hogy a korábbi gépkocsiról átvitt bónuszt csak egyetlen autóra tudja majd érvényesíteni az ügyfél. A Mabisz kizárná a csoportos lekérdezés lehetőségét, s komoly adatkezelési garanciákat építene a törvényszövegbe: így például az új biztosító csak az ügyfél szerződéskötési ajánlaton feltüntetett hozzájárulásával kérhetne le adatokat a központi nyilvántartásból.
Podolák György javaslata szerint az új rendszer már jövő év január elsejétől üzemelhetne, ám a Mabisz szerint a kötvényadatbázis bonus/malus adatokkal történő kiegészítése legalább egy-két évet követel, eddig még a papíralapú igazolásoknak is érvényesnek kell maradniuk, ezeket a külföldről hozott igazolások esetében a későbbiekben is el kell fogadni.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet