BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

„Vízi járműnek” később is lehet baja

2006. augusztus 2. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az általános gyakorlat szerint a hazai biztosítók minden, viharok okozta kárt megtérítenek a lakásbiztosítással rendelkező ügyfeleiknek. Mint Vereczki András, a legnagyobb ilyen állománnyal bíró Aegon Magyarország szolgáltatási igazgatója elmondta, ebbe beletartozik a kárral összefüggésben felmerült költségek megtérítése is, az általános gyakorlat szerint ezeket a biztosítási érték 5 százalékáig kifizetik. Aligha kellene vitatkoznunk azzal az ügyféllel, aki ahelyett, hogy a túlterhelt tűzoltókra várna, elszalad a szomszédos barkácsboltba és vesz egy szivattyút, hogy a pincéjéből kihozza a vizet, hiszen ezzel a lépésével nagyobb kárt akadályoz meg – vélekedett az igazgató. A kifizethető tételek közé tartozik a takarítás, sitt-szállítás és egyéb kármentési tevékenység is, ha költsége számlával igazolható, ésszerű és indokolt volt. Hasonlóan nyilatkoztak a Generalinál is: vagyonbiztosítással rendelkező ügyfeleiknek ők is térítik a kármegelőzési/kárenyhítési költségeket.
Nem feltétlenül érvényes viszont ez a gépkocsit ért károk járulékos költségeire: a biztosítók egy részénél a casco biztosításban nem automatikus a fedezet a szervizbe szállítás költségeire, ehhez általában assistance-szolgáltatásra is elő kell fizetni. A piacvezető Allianz Hungáriánál ugyanakkor elmondták: ha az autó a felhőszakadás nyomán a víz miatt válik működésképtelenné, akkor a cég casco biztosítása egy ezzel összefüggő szállítást térít az ügyfélnek. A viharokban tipikus autókárokra (lezuhant fától, jégtől bekövetkezett töréskár, beázás) fedezetet nyújt a casco. A takarítás költségeit az önrész miatt az ügyfél aligha tudja bevasalni, de például a felázott szigetelés pótlása már olyan költségelem, amely miatt érdemes felkeresni a biztosítót.
Nem biztos, hogy a „vízütéses” károk azonnal megmutatkoznak – figyelmeztetett Vereczki. A motorblokkba került víz okozhat olyan (például elektronikus) meghibásodást is, amely talán csak ezer kilométer után derül ki. A bizonyítás ilyenkor nehezebb, de a biztosítót ilyenkor is fizetési kötelezettség terheli – bár az azért okot ad vitára, hogy csak akkor jár kártérítés, ha a jármű károsodása az ügyfél lehető legnagyobb elővigyázatossága ellenére is bekövetkezett. A biztosító például joggal vitathatja, hogy miért kellett huzamosabb ideig tengelyig érő vízben hajtania az autósnak, miért nem állt félre.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet