Július elsejétől mindkét hazai lakás-takarékpénztárnál mód van arra, hogy az ügyfél 40 százalék megtakarítás mellé 60 százalék kölcsönt vegyen fel a pénztáraktól. Míg azonban az OTP Lakás-takarékpénztárnál a folyósított kölcsönök kamata 4,5 százalék, addig a Fundamenta-Lakáskassza Rt. – a hagyományos módozat életben tartása mellett – csökkentett kamatösszegű konstrukciót is kidolgozott. Mint azt Gergely Károly elnök-vezérigazgató bejelentette, a társaság csökkentett hitelkamatot választó ügyfelei a jövőben 6 százalék helyett 2,9 százalékos kamatot fizetnek a kölcsön után, ezért viszont a megtakarítási ágon a kapott kamat mértéke 3 százalékról 1 százalékra szelídül. A konstrukció teljeshiteldíj-mutatója 5,1 százalék lett, ami Gergely Károly szerint már versenyképes a devizahitelekkel, noha fix kamatozású forinthitelről van szó. A jövőben a 120 lakásnál nagyobb társasházak az eddigi 216 ezer forint helyett magasabb – maximum évi 324 ezer forintos – állami támogatásra tarthatnak igényt – igaz, ez az összeg még így is csekélynek tűnik. A fentiek kapcsán nagyobb fontossággal bírhat az a termék, amelyet a Fundamenta a HVB Bankkal közösen kínál a társasházi közösségeknek: a szerződő társasházak a banktól a szerződéses összeg 90 százalékáig azonnal kölcsönt igényelhetnek.
