BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Magyarországra is juthat az új Fortis fiókokból

2006. július 13. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A múlt év őszi indulás óta már több mint száz vállalat számláját kezeli a Fortis Bank magyarországi fiókja. Mint azt Sziráki Edit, a magyarországi kirendeltség igazgatója elmondta, az ügyfelek által indított tranzakciók száma hónapról hónapra duplázódik, júniusban meghaladta a 4500-at. A Fortis elsősorban a középvállalati szegmenst célozza meg, mint azt Wolfgang Hepa, a régióért felelős igazgató elmondta, a társaság az 585 ezer európai középvállalkozásból több mint 90 ezernek ma is nyújt szolgáltatásokat 17 európai országban lévő 116 fiókjával. Magyarországon felméréseik szerint ügyfeleik abból a 8000 közepes cégből kerülhetnek ki, amelyek aktív áruforgalmat bonyolítanak a határokon keresztül. A 2009-ig terjedő Fortis-stratégia a már EU-tag országokban évi négy, a csatlakozásra váróknál három új fiók nyitásával számol, ebből a tervek szerint jut majd Magyarországra is.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet