Az MKB Bank pénteken aláírta a szerződést a román Romexterra Bank többségi részesedésének megvásárlásáról. Előzetesen a Ziarul Financiar román üzleti-pénzügyi lap adott hírt arról, hogy a mérlegfőösszegének mintegy kétszeresét, körülbelül
100 millió eurót érő bank legalább 51 százalékát eladják a Bayerische Landesbank régiós bővítését „intéző” magyar pénzintézetnek. A meglehetősen szétszórt tulajdonosi szerkezettel bíró Romexterra tavaly 0,8 százalékos piaci részesedést mondhatott magáénak a román bankpiacon, nyereségessége viszont magas: 2005-ben az egy évvel korábbit 120 százalékkal meghaladó mértékű, 6,2 millió eurós nyereséget jelzett. Az MKB a vételár kifizetésére fordíthatja a legutóbbi, jelenleg zajló névértéken 682 millió forintos, ám a 30 800 forintos névértékből következően több mint 21 milliárd forintos alaptőke-emelés összegét. Elvben a pénzintézet – amely májusban szignálta a bolgár Unionbank megvásárlási szerződését – akár a napokban újabb bankot vehet, hiszen rajta van a szerb Pannonska Banka short listjén. A bank illetékese ugyanakkor a NAPI Gazdaság kérdésére nem árulta el, hogy adtak-e be végleges ajánlatot a pénzintézetért folyó versenyben.
