A hazai nyugdíj- és egészségpénztári tagság döntő részét képviselő öt pénztári szövetség álláspontja szerint a kormány pénztárakra vonatkozó új törvényjavaslatai a szakma közel tízéves fejlődését kockáztatják. Kozek András, a Stabilitás Pénztárszövetség elnökségi tagja szerint az önkéntes pénztári megtakarítások esetében a korábbi, maximum a minimálbér 130 százalékáig terjedő munkáltatói kedvezmények 20 százalékra csökkentése megkérdőjelezi a későbbi járadékszolgáltatást. A szakember szerint félő, hogy a munkáltatók a korábban a magánpénztárakba fizetett pénzeket egyéb csatornákon fizetik ki dolgozóiknak, ami így az öngondoskodás helyett a fogyasztást segíti elő. A szövetségek szerint az adómentes hányadot külön-külön a minimálbér 60, együttesen pedig a minimálbér 80 százalékában kellene meghatározni. Ez azt jelentené, hogy a kormány által javasolt havi 12 ezer forint helyett 36 ezer forint lenne az adómentes határ, ami még így is jelentősen eltér az eddigi 84 ezer forintos szinttől.
Fórizs Sándor, a Hazai Pénztárszövetség vezetője szerint a piactól független vagyonkezelői árszabályozás azzal a kockázattal jár, hogy azok a pénztárak is a szabályozó által megadott (0,9 százalékos) maximumszintre emelik a vagyonkezelői díjaikat, amelyek már jelenleg is ezen szint alatt vannak. A magánnyugdíjpénztárak átlagos vagyonkezelői díjterhelése már 2003 óta ezen szint alatt van, s tavaly a teljes díjterhelés is 2 százalék alá csökkent. Fórizs szerint 2010-ig a teljes díjterhelés a magánpénztári ágon 1,3–1,5 százalék közé csökkenhet. A pénztárszövetségek épp ezért az előző évi pénztári díjterhelés átlagához kötnék a díjmaximumot, úgy, hogy annál maximum 20 bázisponttal magasabb díjat állapíthatna meg bármelyik pénztár.
A prevenciós szolgáltatások szolgáltatási körből történő kizárása rossz lépés, mivel így az egészségpénztári tagok a megelőzésre nem fordíthatnak pénzösszeget a pénztári megtakarításaikból. A romló közegészségügyi helyzet végső soron az állami egészségbiztosításnak kerül majd többe – vélekedett Váradi Péter, az Egészségpénztárak Országos Szövetségének képviselője.
