Az elmúlt évi 5,4 milliárd forintos bevétel után az idén 6 milliárdos díjbevételre számít a Közlekedési Biztosító Egyesület (Köbe). Takács János, a cég első számú vezetője elmondta: a Köbe az év végéig eleget tesz a PSZÁF felszólításának, és új, nemzetközi auditáló cég által minősített informatikai rendszert vezet be. A tájékoztatón elhangzott: a közelmúltig felügyeleti biztos által irányított egyesület tőkehelyzete stabil, az előírt 562,5 millió forintos szavatolótőke helyett 882,7 millió forint áll rendelkezésre. Az egyesület küldöttgyűlése ezért eltörölte a pótbefizetés lehetőségét.
Az egyesület jelenleg 120 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kezel. A tavalyi kampány során 24 ezer új szerződést kötöttek, míg korábbi tagjaik közül 12 ezren választottak más biztosítót (az egyesület csak tagjai részére nyújthat biztosítási szolgáltatást). Év közben közel 200 tagszervezőjük révén nőtt/nő az állomány, illetve tavaly óta már biztosítási alkuszokkal is kapcsolatban állnak.
A Köbe megújította értékesítési rendszerét is, országszerte 25 képviseleti iroda és call-center áll az ügyfelek rendelkezésére. Az új értékesítési metodikának köszönhetően jelentősen javult a kártérítési igények rendezése is. A jövő terveivel kapcsolatban elhangzott: az új informatikai rendszer kiépítése után az egyesület új termékekkel jelenik meg, illetve a korábban már kínáltak (például casco és fuvarozói felelősségbiztosítás) felfuttatására is jobban koncentrálnak majd.
