BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az év végére talán elkezdik az OTP-chipolvasók telepítését.

2006. június 6. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy év alatt több mint százezer American Express (AmEx) hitelkártyát bocsátott ki az OTP Bank. Lantos Csaba vezérigazgató-helyettes szerint statisztikáik azt mutatják, hogy az AmEx-kártyával az ügyfelek kétszer több vásárlási tranzakciót hajtanak végre, mint a bank klasszikus hitelkártyáival, s volumenben is átlagosan 10 százalékkal magasabb a költésük. Ennek okát a szakember egyebek mellett abban látja, a plasztiktulajdonosoknak vonzó lehet, hogy év végén a forgalmuk 1 százalékát a bank jóváírja. A tavalyi első félévre vonatkozó – épp ezért még nem igazán mérvadó – adatok szerint egy AmEx-kártyával átlagosan 200 ezer forint értékben fizettek árut, szolgáltatást az ügyfelek, az átlagos visszatérítési összeg kétezer forint körül mozgott. Ez az összeg ugyanakkor mindenképp vonzó lehet az új ügyfelek számára, miként az is, hogy az OTP az idén is elengedi az új kártyák első éves díját. A tájékoztatón szó esett arról is, hogy a bank meghívásos alapon működő, a klasszikus hitelkártyától eltérő módon, úgynevezett terheléses kártyaként működő AmEx Gold kártyatípusából is immár több mint ezer lapul magyar tulajdonos pénztárcájában. A kártyatársaság és a legnagyobb hazai bank az idén is közös nyári koncertsorozatot szervez az A38-as hajón, ahol az AmEx-kártyával érkezők további kedvezményekre, ajándékokra számíthatnak.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet