A hazai biztosítótársaságok szerint semleges hatása van annak az életbiztosításokra vonatkozó, idén januártól érvényes szabálynak, amely szerint a biztosítás visszavásárlásakor csak az utolsó 3 évben igénybe vett adókedvezményt kell 20 százalékkal növelt mértékben visszafizetnie az érintettnek (korábban a teljes időtartamra vonatkozott e kényszer).
A lapunk által megkérdezett biztosítók egyöntetű álláspontja az, hogy a visszavásárlás eleve olyan lehetőség, amellyel a szerződőnek csak nagyon súlyos pénzügyi helyzetben éri meg élnie, hiszen mindenképp ráfizet. Az egy összegben visszafizetendő adókedvezmény ezenfelül jelent pluszterhet – még ha csak három évről van is szó –, így ezzel szerintük nem éri meg spekulálni. Juhos András, az Uniqa Biztosító Rt. életágért felelős igazgatósági tagja szerint a módosításnak inkább a pozitív hatását érzik: az ügyfelek könnyebben vállalnak hosszú távú elkötelezettséget, hiszen kisebb retorzióval számolhatnak egy esetleges vészhelyzet esetén.
Általános ugyanakkor az a vélemény, hogy a korábbi évekkel ellentétben az adókedvezmény lehetősége ma már sokkal kevésbé mozgatja meg a potenciális szerződők fantáziáját: Gaál Csaba, az OTP Garancia Zrt. életbiztosítási főosztályvezetője szerint az új szerződők sokkal inkább hosszú távú céljaik érdekében kötnek életbiztosítási szerződéseket (például gyermekről való gondoskodás, lakásvásárlás, nyugdíj-előtakarékosság).
Nem várnak földindulást a biztosítók attól az engedménytől sem, amely szerint január óta az eddigi szűk családi körön túl is továbbadható az életbiztosítás – ekképp az adókedvezmény lehívásának joga is. Az bizonyos: így lehetőség nyílik arra, hogy az adókedvezményt az ügyfél környezetében lévők optimalizálni tudják, ám a vélemények szerint az érintett kör továbbra is döntően a családon belül marad. Maják Viktor, az Union Biztosító kommunikációs igazgatója szerint Magyarországon még csírájában sem lehet felfedezni azt az Egyesült Államokban bevett gyakorlatot, amikor az életbiztosításokat adják-veszik a piacon. (Persze a megoldás ottani sikerét sokkal inkább annak köszönheti, hogy az életbiztosítást megvásárlók az alacsony visszavásárlási érték feletti pénzt fizetve szerzik meg a kötvényeket.) A biztosítóknak ugyanakkor kedvez a módosítás: Juhos András szerint gyorsul és egyszerűsödik adminisztrációjuk, hiszen ezentúl nem kell rákérdezniük az adókedvezmény kapcsán a rokoni kapcsolatokra.
