Végleges döntés született arról, hogy tőkét emelnek a kaposvári Kométa 99 Kft. olasz tulajdonosai – erősítette meg lapunk információit Hollósy Tibor, a húsipari cég helyettes ügyvezető igazgatója. Hollósy hangsúlyozta, hogy alapvetően a tőkeemelés nyújt majd fedezetet arra a várhatóan több mint 600 millió forint értékű fejlesztési programra, amelyet még az idén szeretnének elindítani. Nem kizárt, hogy a teljes program értéke eléri a 800 millió forintot. A helyettes ügyvezető igazgató hozzátette, elsősorban különböző technikai és technológiai jellegű beruházásokat kívánnak megvalósítani annak érdekében, hogy növelni tudják gyártókapacitásukat, a termelés hatékonyságát, termékválasztékukat s nem utolsósorban a minőséget is.
A következő néhány hónapban legalább 4-5 új termékkel kívánnak piacra lépni. A több mint 800 dolgozót foglalkoztató Kométa tavaly – az előző évhez képest – minden korábbinál nagyobb mértékben, 2,5 milliárd forinttal növelte nettó árbevételét, amely 2005-ben az előzetes adatok szerint meghaladta a 19,5 milliárd forintot.
Hollósy elmondta, a két évvel ezelőtt jelentős pénzügyi károkat elszenvedő társaság, amely termékeinek mintegy felét idehaza, felét pedig a külpiacokon, elsősorban az uniós országokban értékesíti, mára nemcsak talpra állt, hanem olyan középtávú stratégiai program megvalósításába kezdett, amely a folyamatos fejlesztésekre, illetve piaci offenzívára épül. A Kométa idén 400 ezer sertés feldolgozását tervezi, üzleti tervében 20 milliárd forint feletti nettó árbevétel elérése szerepel.
