A PSA és a Hyundai leendő szlovákiai autógyárainak is szállíthat majd különböző kötőelemeket, elsősorban szegecseket a 15 éve magyar–olasz vegyes vállalatként működő, csepregi székhelyű Uniriv Kft. – erősítette meg lapunk információját Pócza Antal ügyvezető igazgató. Bár Pócza a részletekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, azt elmondta, hogy az autógyárakat közvetlenül kiszolgáló beszállítókkal már megállapodást kötöttek, sőt a próbagyártás már el is kezdődött.
Ezzel párhuzamosan döntés született egy újabb fejlesztési program megvalósításáról is. A gyártókapacitás növelése érdekében elsősorban gépeket vásárolnak, de technológiai fejlesztésre is költenek majd. Az ügyvezető igazgató elmondta: a részben az olasz Defremm S.p.a. tulajdonában lévő Uniriv, amely beszállítója például az Audinak, a LuK Savariának és a Luk GmbH-nak, illetve a DaimlerChrysler AG-nak is, elsősorban annak köszönheti az újabb jelentős volumenű megrendeléseket, hogy az elmúlt években több mint 1 milliárd forintot költöttek különböző beruházások megvalósítására. Így többek között létrehozták az Unigal Kft.-t, amely kizárólag az általuk gyártott termékek galvanizálásával foglalkozik.
Közép-Európa legnagyobb kötőelemgyártója termékeinek 75 százalékát külföldön, elsősorban az uniós országokban értékesíti. Pócza hozzátette, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően Németországban az úgynevezett húzószegecsek piacán már mintegy 25 százalékos részesedéssel rendelkeznek. A jelenleg mindössze 65 dolgozót foglalkoztató társaság egyik legnagyobb gondja, hogy a térségben nem áll rendelkezésre kellő számú szakképzett munkaerő.
