Április végén leállítja a termelést a Zalahús Rt.-től bérelt üzemben a Carnex-csoporthoz tartozó Zalabaromfi Rt. – erősítette meg lapunk információit Varga Jenő, a Zalahús felszámolását végző Vectigalis Rt. elnök-igazgatója. Varga elmondta: a Zalabaromfi, amely az elmúlt év tavaszán vette bérbe a több ezer négyzetméteres üzemi terület egy részét, immár a hűtőházra sem tart igényt. Tóth István, a Zalabaromfi Rt. vezérigazgatója a döntést követően úgy nyilatkozott, hogy az üzemet elsősorban a magas energiaköltségek miatt nem tudták gazdaságosan működtetni, ezért kényszerültek a szerződés felbontására. A Zalaegerszegen készülő termékeket májustól Pápán, illetve Orosházán gyártják majd. Nem kizárt, hogy később új üzemet építenek a zalai megyeszékhelyen lévő telephelyükön.
Varga Jenő közölte, hogy a Zalahús a közelmúltban 2 milliárd forintos irányáron meghirdetett központi telephelyére egyetlen ajánlat sem érkezett, de mind ez ideig a cég nagykanizsai üzemét és becsehelyi telephelyét sem sikerült eladni.
Az elnök-igazgató hozzátette: az elmúlt év eleje óta felszámolás alatt lévő társaság két üzletet is magában foglaló zalaegerszegi ingatlanjait a közeljövőben, immár csak 1,5 milliárd forint körüli irányáron, ismét egyben meghirdetik. Ha nem lesz jelentkező, kénytelenek lesznek egyenként értékesíteni a vagyonelemeket. A Zalabaromfi helyett pedig új bérlőt keresnek a hatalmas ipari komplexum legalább egy részére is, hiszen az őrzési és állagmegóvási költségek folyamatosan nőnek.
