Az ország egyik legnagyobb, különböző egészségügyi felszereléseket, segédeszközöket, többek között tű nélküli orvosi fecskendőket gyártó üzemét építi fel a Dombóvár és Kaposszekcső között lévő egykori szovjet laktanya területén a budapesti székhelyű Eurojet Medical Kft. – tudta meg lapunk Pap Nándortól, a több mint 60 hektáros területet működtető Dombóvári Ipari Park Kht. ügyvezető igazgatójától.
A tervek szerint több száz millió forintos zöldmezős beruházás az ipari park egy hektáros területén valósul meg. Pap a program részleteiről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, ám azt elmondta, hogy a létesítménykomplexum megvalósításához szükséges telket az Eurojet a közelmúltban már megvette, sőt a terület előkészítése és a szükséges engedélyek beszerzése is elkezdődött.
A Napi Gazdaság információi szerint a 2003 tavaszán cégek és magánszemélyek által létrehozott Eurojet Medical középtávon egy többütemű, több milliárd forint értékű beruházási programot kíván megvalósítani a Dombóvári Ipari Parkban. A várhatóan még az idén elkészülő üzemrészben és a hozzá kapcsolódó logisztikai központban kezdetben csupán 25-30 dolgozót foglalkoztatnak majd, ám a létszámot fokozatosan növelni szeretnék.
