Landtech Kft.
Tárnoki Béla, a győri Landtech Acélszerkezetgyártó Kft. gazdasági igazgatója szerint működési költségeik idén összességében kisebb mértékben emelkednek majd, mint a korábbi években. Ez elsősorban az alacsony inflációnak, az áfacsökkentésnek és a szolgáltatói versenynek köszönhető. Raktáraik bérleti díja például – hosszú évek óta először – nem változik, mert a szerződésben rögzített inflációkövető díjemelést kompenzálja az áfacsökkentés. A piaci versenynek köszönhetően a tervek szerint talán sikerül a tavalyi szinten tartaniuk távközlési és irodai költségeiket, sőt egy a közelmúltban megvalósított több száz millió forintos beruházásnak köszönhetően energiafelhasználásuk is csökken. Többet költenek viszont számítástechnikára – drágultak az általuk használt speciális programok – és az árak emelkedése miatt alapanyag-beszerzésre. Mindemellett nőttek a kommunális szolgáltatások tarifái is. Tárnoki hozzátette, a Lendtechnél három éve külön csapat foglalkozik azzal, hogy a működési költségeket miként lehet minimalizálni. Igyekeznek minden olyan szolgáltatót, illetve beszerzési forrást felkutatni, amelyektől az adott termék, illetve szolgáltatás a legalacsonyabb áron, ám az elvárások szerinti minőségben beszerezhető.
Unit Color Kft.
Az olasz tulajdonában lévő, a közelmúltban Komlón festék- és műgyantagyárat építő Unit Color Kft. ügyvezető igazgatója, Román Miklós úgy véli, 2006-ban is ott kell jelentősebb költségnövekedéssel számolniuk, ahol nem a piac alakítja az árakat. Minimum infláció körüli vagy annál magasabb díjemeléssel kalkulálnak az úgynevezett kommunális szolgáltatásoknál, energiaköltségeik pedig várhatóan még ennél is nagyobb mértékben emelkednek. Ráadásul – egy-egy bővítés, beruházás esetén – egyre magasabb a hálózatfejlesztési hozzájárulás is. A közelmúltban csupán egy trafó üzembe helyezéséért több mint 1,5 millió forintot fizettek. Ahol viszont a piac diktálja az árakat, az elmúlt évivel azonos, sőt nem egy esetben kisebb költségekkel számolhatnak. Az ötszázalékos áfacsökkentés általában azt jelenti, hogy még az inflációkövető áremelés is elmarad. Ez a bérleti díjakra, a pénzügyi szolgáltatásokra, a telefonra, a szakértői díjakra egyaránt igaz. Az ügyvezető igazgató hozzátette, nem egy olyan céggel is kapcsolatban vannak, amely árat csökkentett annak érdekében, hogy továbbra is tőlük vásároljanak.
Balatoni Hajózási Rt.
Horváth Gyula, a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy a költségek tekintetében náluk rendkívül vegyes a kép. Összességében jelentős növekedéssel számolnak, hiszen a gázolaj ára várhatóan tovább emelkedik. Két éve ilyen célra 152, tavaly 171, idén pedig minden jel szerint már több mint 200 millió forintot költenek majd. A tóparton 22 közforgalmú kikötővel rendelkező BH több létesítménye esetében is a tavalyinál jóval többet fizet majd az úgynevezett kommunális szolgáltatásokért, például a szemétszállításért. Több helyen azonban alig vagy egyáltalán nem nőnek ezek a költségek. A BH egyébként évente átlagosan – a bérköltségek nélkül – mintegy 300 milliót költ a szorosan vett működés finanszírozására. A költségszint a korábbi években általában 5-10 százalékkal növekedett. A vezérigazgató hozzátette, örvendetes, hogy az áfacsökkentés már érezteti hatását. A velük kapcsolatban álló cégek döntő többsége azt a gyakorlatot követi, hogy idén még az infláció mértékében sem emelnek árat, sőt több szolgáltató – új konstrukciókat ajánlva – árat csökkent.
