Mintegy 12 milliárd forintos beruházás keretében ötszintes, összesen 77 ezer négyzetméter alapterületű úgynevezett buszportot, logisztikai központot, valamint egy hozzá kapcsolódó kereskedelmi és szolgáltató komplexum építését tervezi a szegedi székhelyű Tisza Volán Rt. – erősítette meg lapunk információját Molnár József, a cég műszaki igazgatója. (Az évi mintegy 8,5 milliárd forint nettó árbevételű, jelenleg 1440 dolgozót foglalkoztató Tisza Volán Rt. több mint négyszáz autóbuszt üzemeltet.) Az ingatlanfejlesztésről azt követően született döntés, hogy az elmúlt időszakban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a jelenleg hasonló funkciót betöltő épület már nem bővíthető tovább. A nem titkoltan szinte plázaszerűen működő új központ iránt igen nagy az érdeklődés, az épületben 35 ezer négyzetméteren kialakítani tervezett üzlethelyiségek iránt több magyarországi multinacionális kereskedelmi cég is érdeklődött már. Ez érthető is, hiszen a jelenlegi, Mars téri autóbusz-pályaudvaron napi ötvenezer utas, potenciális vásárló fordul meg. A tervek szerint a kereskedelmi szárnyban több bank és étterem is helyet kapna.
Molnár elmondta, hogy vállalkozói tőke bevonásával olyan komplexumot kívánnak építeni – a Vásárhelyi és Bakay utca sarkán – a tulajdonukban lévő 3,3 hektáros területen, amely az utazók számára a repülőterekre jellemző szolgáltatás-színvonalat kínálná. A beruházás révén az ország legnagyobb vidéki buszportja jönne létre. Az új pályaudvar legfelső és két alagsori szintjén parkolóhelyeket alakítanának ki.
Jelenleg több lehetséges társberuházóval – köztük hazai és külföldi céggel is – tárgyalnak. A műszaki igazgató ezek nevét nem kívánta nyilvánosságra hozni, ugyanakkor hozzátette, abban bíznak, hogy a jövő év elején – legkésőbb februárban – aláírhatják a szerződést. Nem kizárt, hogy a program megvalósítására egy közös céget hoznak majd létre. A jogerős elvi építési, valamint a környezetvédelmi engedély már rendelkezésre áll. Optimális esetben a komplexum 2008 karácsonyán már működhet.
