A szerződést ugyan még nem írták alá, ám nagy valószínűség szerint a Tolna megyei Bogyiszlón építi fel első kelet-közép-európai gyártóbázisát és itt alakítja ki logisztikai központját is az Espresso Coffee Machines (ECM) S.p.a. – erősítette meg lapunk információit Tóth István, a település polgármestere. Az egyik legdinamikusabban fejlődő, elsősorban magas minőségű exkluzív termékeket előállító, nagy teljesítményű kávéfőzőgépeket gyártó olasz cég több milliárd forintos, zöldmezős beruházást kíván tető alá hozni a Szekszárdtól néhány kilométerre lévő Duna-parti településen. (Az öt földrész 35 országában jelen lévő ECM-nek egy Milánó melletti kistelepülésen van a székhelye.)
Tóth elmondta, hogy a társaság kéthektáros, egyelőre közművesítetlen területet vásárolna Bogyiszló jelenleg 9 hektáros, az épülő M9-es, illetve az M6-os metszéspontjától mindössze néhány kilométerre lévő ipari övezetében. A helyhatóság már döntött arról, hogy a telket jelképes áron adják a beruházónak. A cégnek így a teljes infrastruktúrát ki kell építenie – tette hozzá a polgármester.
A beruházási programot – a jelenlegi tervek szerint – több ütemben valósítanák meg. Először egy 60 dolgozót foglalkoztató összeszerelő üzemet építenének. Ezt követné a logisztikai központ, majd a gyárat úgy bővítenék, hogy az komplett termékek előállítására is alkalmas legyen. A NAPI Gazdaság információi szerint az ECM az elkövetkezendő időszakban jelentős beszállítói hátteret is szeretne kialakítani Magyarországon. A teljes beruházási program befejezését követően az olasz kávégépgyártó várhatóan több mint 150 dolgozót foglalkoztat majd Bogyiszlón.
Az ECM egyrészt a dinamikusan növekvő kelet-közép-európai piacok, másrészt a magas hazai gyártási költségek miatt döntött a magyarországi gyártóbázis megvalósításáról. A polgármester közölte, az adásvételi szerződést már előkészítették, s nem kizárt, hogy azt még az idén alá is írják. A beruházás a tervek szerint jövő év tavaszán kezdődhet el.
