Mint azt lapunk valószínűsítette (NAPI Gazdaság, 2005. november 14., 4. oldal), Pálfi József, a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. korábbi vezérigazgatója lett az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. többségi tulajdonában lévő Hollóházi Porcelánmanufaktúra Rt. új vezérigazgatója. A tegnap megtartott rendkívüli közgyűlésen mentették fel a távozási szándékát korábban bejelentő Mahalek István eddigi vezérigazgatót, aki közös megegyezéssel távozott az immár évek óta veszteséges gyár éléről.
A közgyűlésen egyébként felére csökkentették az eddig hattagú igazgatóságot, az elnök továbbra is Varga László maradt, az ÁPV Rt. Szolnok Ferencet delegálta és Pálfi József is tagja lett a grémiumnak.
A privatizációs szervezet egyébként korábban már sikertelennek ítélte a hollóházi gyár értékesítéséről folytatott tárgyalásos privatizációs eljárást, mert az egyetlen benyújtott ajánlat nem felelt meg a kiíró által támasztott minimális követelményeknek. Ebben a helyzetben a vagyonkezelő szervezet úgy döntött, hogy decemberig működési tervet dolgoztatnak ki, amelynek tartalmaznia kell a szükséges reorganizáció lépéseit. A célok elérése érdekében az ÁPV Rt. tulajdonosi kölcsönt folyósít a cégnek.
A vállalat különben az idén 1,05 milliárd forint belföldi és 100 millió forint exportárbevétellel számolt, időarányosan azonban jelentősen elmaradt ettől.
