BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Fizetett és nyitva maradhat a szegedi Virág cukrászda

2005. október 27. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mégsem számolják fel és zárják be a patinás szegedi Virág cukrászdát, miután tulajdonosa, a budapesti székhelyű Virág Cukrászda Kft. rendezte tartozását az ellene keresetet benyújtó Cédrusbau Bt.-vel szemben. Miután előző tulajdonosa bezárta, a fővárosi társaság 2001 végén kezdett hozzá az ország leghíresebb cukrászdái között számon tartott Virág felújításához, s az átfogó rekonstrukciót követően, 2003 januárjában nyitottak ki ismét. Az épületbe a szegedi Cédrusbau Bt. gyártotta és építette be az új nyílászárókat. A felek között azonban a munkák befejezése után elszámolási vita támadt. A Csongrád Megyei Bíróság márciusban immár jogerősen úgy döntött: 666 ezer forint megfizetésére kötelezi a Virág Cukrászda Kft.-t. A több kivitelezővel is elszámolási vitában lévő cég azonban nem volt hajlandó fizetni. Válaszul a Cédrusbau felszámolási eljárást kezdeményezett a kft. ellen. A bíróság ezt követően már a felszámolót is kijelölte, ám az ítélet jogerőre emelkedése előtt a napokban a Virág rendezte tartozását, így elhárultak az akadályok a működtetés elől.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet