Bár néhány héttel ezelőtt már biztosnak tűnt, egyelőre mégsem zárja be 240 dolgozót foglalkoztató dunaújvárosi gyárát a Berwin Ruhaipari Rt. – erősítette meg lapunk információit Miklós Annamária, a cég HR-igazgatója. A döntés hátterében az áll, hogy az angol tulajdonban lévő Berwin jelentős amerikai megrendelést kapott, s ennek határidőre történő teljesítéséhez szükség van a dunaújvárosi gyár kapacitására is. A HR-igazgató a megrendelő kilétéről, illetve a megbízás volumenéről nem kívánt nyilatkozni, csupán annyit mondott, nem kizárt, hogy a mostani rendelést újabbak követik majd. Miklós ugyanakkor hozzátette: még nem biztos, hogy az üzem végleg megmenekült a bezárástól, hiszen a piaci mozgásokat nem lehet kiszámítani. A Berwinnél a jövő év elején, legkésőbb márciusig ismét napirendre kerül a gyártóbázis helyzete. A HR-igazgató szerint a döntésben az új munkalehetőségen kívül közrejátszott az is, hogy a dunaújvárosi dolgozók még az elbocsátás bejelentése után is kiváló teljesítményt nyújtva termeltek. Mindemellett az elmúlt hetekben egy sor költségcsökkentő, illetve hatékonyságnövelő intézkedésre is sor került Dunaújvárosban.
Az angol cég – amely az idén több mint 1 milliárd forint értékű beruházási programot valósított meg budapesti gyárában – még 1992-ben vásárolta meg az Elit Ruhagyár Rt. üzemeit. Ezek 1991-ig az ország legnagyobb ruhaipari vállalatához, a Vörös Október Ruhagyárhoz tartoztak. Az elsősorban férfi felsőruházati termékeket előállító és forgalmazó, 794,2 millió forint jegyzett tőkéjű Berwin Ruhaipari Rt.-nek jelenleg öt, összesen 1650 dolgozót foglalkoztató gyáregysége van Magyarországon. Dunaújvároson kívül termelnek Budapesten, Várpalotán, Vásárosnaményban és Nyíregyházán is.
