Várhatóan a Sanyónak is beszállítója lesz a győri székhelyű Pannon Tools Szerszámgyártó Kft. – erősítette meg lapunk információját Tóth Lajos ügyvezető igazgató. Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak ugyanis a világcéggel különböző szerszámok és alkatrészek gyártásáról. A Sanyo egyébként a közelmúltban auditálta a győri céget – tette hozzá Tóth. A Pannon Tools – amely közvetett beszállítója többek között a Suzukinak is – közvetlen beszállító partnere többek között az Alpine-nek, a ToyoSeatnak, a Scanfilnek is.
Az ügyvezető igazgató elmondta: a közelmúltban az is eldőlt, hogy a győri társaság – közvetett módon – közép-európai autógyártóknak is beszállítója lehet. A francia Groupe E.M.T. tulajdonában lévő, eddig csak gödöllői gyártóbázissal rendelkező EMT Hungaria Kft.-vel néhány hete abban állapodtak meg, hogy az EMT tíz évre bérbe veszi a Pannon Tools új győri gyárának kétharmadát, illetve a maradék 1100 négyzetméteres saját üzemében járműipari és egyéb sajtolt alkatrészeket gyárt az EMT és más megrendelők számára. A Pannon Tools több mint félmilliárd forintos zöldmezős beruházással az idén összesen 3300 négyzetméteres üzemcsarnokot épített a győri ipari parkban, a HVB Bank lízingkonstrukciója finanszírozásával.
