Tóth Ákos, a Konovall Kft. gazdasági igazgatója
A Szombathely térségében több telephelyet is működtető Konovall Csomagolóeszköz Gyártó Kft. gazdasági vezetője szerint a rendszerváltást követő valamennyi kormány a zászlajára tűzte a kkv-k támogatását. Ennek eredményeként az elmúlt 15 év során jó néhány érdemi intézkedés is született. Az viszont gond, hogy átfogó programot még mindig nem dolgoztak ki: a fejlett országok többségében kormányszinten, kiemelt módon foglalkoznak a kkv-k helyzetével, nálunk pedig többnyire tűzoltás folyik. Nagy kérdés például, mivel és milyen módon sikerül majd kiváltani az iparűzési adót, s mi lesz a járulék- és adócsökkentésből.
Kálnoky Lajos, Zámbai Gép- és Villamosipari Bt.
A cégvezető szerint a legnagyobb gond ma is a tőkeszegénység. Emiatt a kkv-k nem tudnak a kívánt mértékben fejlődni, nagyobb munkákat elvállalni, s többnyire csak az marad számukra, ami a nagy cégeknek már nem éri meg. Hiába született egy sor, valóban jónak tűnő intézkedés a tőkehelyzet javítása, a hitelfelvételi lehetőségek növelése érdekében, a szerény árbevételű és nyereségű társaságoknak sokat kell talpalniuk azért, hogy forrásokhoz jussanak, ráadásul ezek általában nem a legkedvezőbb kondíciójúak. A cégvezető szerint az államnak további garanciavállalással kellene segítenie a kkv-k hitelhez jutását.
Horváth Mátyásné, a Bervona Kft. főkönyvelője
A nagykanizsai székhelyű Bervona Textilipari Kft.-nél úgy vélik, miközben piacaik az elmúlt évek során folyamatosan szűkültek, s csökken az árbevételük is, csúcson járnak a helyi adók, horribilis a víz- és csatornadíj, az áramszámla. Túlbürokratizált az ügyintézés Magyarországon, rendkívül körülményes a hitelhez jutás.
A főkönyvelő úgy véli, a mindenkori kormányzatnak sokkal határozottabban kellene védeni a hazai ipart és kereskedelmet, főként az ázsiai konkurenciával szemben, mert ha ez így folytatódik, újabb munkahelyek kerülnek veszélybe.
Jámbor Tamás, Agrospecial Kft.
A mezőgazdasági és ipari szolgáltató tevékenységgel egyaránt foglalkozó kaposvári cég ügyvezető igazgatója szerint a legnagyobb gond a kkv-k számára ma a kiszámíthatatlanság. Jelentős részük a különböző jogszabályváltozásokat, rendeletmódosításokat már alig tudja követni. Hosszú évek óta várnak egy érdemi járulék- és adócsökkentésre, ami nagyon sokat javítana a helyzetükön. Az elmúlt nyolc évben 15 különböző, központi és brüsszeli forrásokból támogatott pályázaton vettek részt. Mindössze kétszer nyertek, ami a hasonló méretű és tevékenységi körű cégek tapasztalatait tekintve nem mondható rossz aránynak.
