Aláírták azt a tíz évre szóló, több milliárd forint értékű megállapodást, amelynek keretében – közvetett módon – a PSA új nagyszombati gyárának is beszállítója lesz a győri Pannon Tools Szerszámgyártó Kft. – erősítette meg lapunk információit Tóth Lajos ügyvezető igazgató. Tóth elmondta, a francia EMT 74 SAS tulajdonában lévő, eddig csak gödöllői gyártóbázissal rendelkező EMT Hungaria Kft.-vel a közelmúltban abban állapodtak meg, hogy az EMT bérbe veszi a Pannon Tools új győri gyárának kétharmadát, illetve saját üzemében szerszámokat és különböző sajtolt alkatrészeket gyárt az EMT-nek. Az ügyvezető igazgató elmondta, az együttműködés hátterében az áll, hogy az EMT – amely az ugyancsak francia PSA autóipari konszern egyik legnagyobb beszállítója – az alig hetven kilométerre lévő Győrből szolgálja majd ki a PSA új nagyszombati gyárát.
Ezzel párhuzamosan a Pannon Toolsnál újabb, több mint 100 milliós beruházási program megvalósításáról is döntés született, elsősorban új sajtológépeket vásárolnak. Tóth nem cáfolta a NAPI Gazdaságnak azt az értesülését sem, amely szerint előrehaladott tárgyalásokat folytatnak különböző szerszámok és alkatrészek gyártásáról a BMW-nek.
