Úgy tűnik, mégis lesz vize Siklóson a TriGránitnak. Rövid időn belül eredményre vezettek ugyanis azok a fúrások, amelyekkel meleg víz után kutattak a település határában – erősítették meg lapunk információit a helyhatóságnál. Mindez azért volt fontos a siklósi önkormányzatnak, mert termálvíz hiányában kútba esett volna a TriGránit Rt. korábban bejelentett több mint tízmilliárd forintos térségbeli ingatlanfejlesztési programja (NAPI Gazdaság, 2005. augusztus 30., 4. oldal). Az elmúlt hetekben ugyanis a siklósi és a harkányi helyhatóság között megszakadtak a tárgyalások a gyógyvíz átadásáról. (Többek között ötcsillagos, harmincszobás szállodát, valamint exkluzív konferenciaközpontot építenének a siklósi vár mellett, Harkányban gyógyszálló, a két település között pedig többhektáros aquapark készülne. A Mediterrán Kapu névre keresztelt program része lenne a vár teljes felújítása, s annak idegenforgalmi és kulturális célú hasznosítása is.)
A felek között éppen akkor indultak meg a megbeszélések a gyógyvízkincs megosztásáról, amikor a Demján Sándor nevével fémjelzett társaság az említett program terveit megfogalmazta. A társaságnál azonban már korábban közölték, hogy csak akkor kezdenek hozzá a térség történetének legnagyobb volumenű beruházásához, ha annak feltételei – így a megfelelő mennyiségű termálvíz – adottak lesznek.
A víz mennyisége és összetétele még nem ismert pontosan, de az előzetes szakértői vizsgálatok szerint a földrajzi közelség miatt az utóbbi a harkányiéval azonos. A feltárást és a bevizsgálást várhatóan még ebben a hónapban befejezik, s a tervek szerint az idén elkészülhet az első siklósi termálkút is.
