Miután mindkét tulajdonos önkormányzat igent mondott, nyilvános pályázat keretében értékesítik a soproni székhelyű Florasca Környezetgazdálkodási Kft. százszázalékos üzletrészét – erősítette meg lapunk információit Beleznay László, a Vas megyei közgyűlés alelnöke. Az egyik legnagyobb hazai kommunális szolgáltató cég minimális árát 380 millió forintban határozták meg. Beleznay elmondta: a jó néhány értékes ingatlannal, ám százmilliós nagyságrendű kötelezettségekkel is rendelkező társaságnak már a hónap folyamán új tulajdonosa lehet.
A két tulajdonos, a Győr-Moson-Sopron és Vas megyei önkormányzat már korábban elvi döntést hozott arról, hogy elsősorban finanszírozási gondjaik enyhítése érdekében eladják a Florascát. A Vas megyei önkormányzat tavaly 200 millió forintban határozta meg üzletrészének értékét. Legutóbb pedig, immár közösen a soproni önkormányzattal, tárgyaltak a cég eladásáról. Ekkor – mint azt a városházán megerősítették – az irányár 450 millió forint volt. (Egyezség főként a társaság különböző, elsősorban környezetvédelmi kötelezettségei miatt nem született.)
A Florasca a két megyében nemcsak hulladékgyűjtést és -szállítást végez, hanem többek között csatornatisztítással, veszélyes hulladékok kezelésével, illetve virágföld- és tőzegkiszereléssel is foglalkozik. Ráadásul a cégnek mindkét megyében jó néhány rendkívül értékes ingatlana van. Az osztrák határtól alig néhány kilométerre lévő soproni telephely például 48 ezer négyzetméteres. Ezt immár nélkülözni is tudják, hiszen a tőzegkiszerelést a közelmúltban a lelőhely közelében lévő Osliba telepítették.
Ugyanakkor az is tény, hogy a Florascának több telephelyén jelentős volumenű környezetvédelmi kárelhárítási kötelezettsége van. Csupán Sopronban, a Harkai úti ülepítő rekonstrukciója több mint 100 millió forintba kerülne. Ennek is része van abban, hogy a két tulajdonos önkormányzat értékesíteni kívánja a céget – tette hozzá az alelnök. A NAPI Gazdaság értesülései szerint az immár egyben áruba bocsátott Florasca máris több – elsősorban osztrák – kommunális szolgáltató érdeklődését felkeltette.
