BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Fúzióra készül a hazai porcelánipar?

2005. szeptember 7. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A piaci kihívásokra válaszolva egy cégben egyesítené erőit a hazai porcelánipar több meghatározó szereplője. Az ezzel kapcsolatos koncepció a pécsi Zsolnay Rt. és a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. közreműködésével már elkészült, s az ÁPV Rt. asztalán van – tájékoztatta lapunkat Kovács Gyula, a Zsolnay Porcelán Manufaktúra Rt. vezérigazgatója. Kovács elmondta, a luxusipar válsága miatt nehéz helyzetben lévő társaságok olyan szakmai koncepciót készítettek, amely abból indul ki, hogy a világban egyre inkább csak a nagy, jelentős tőkeerővel rendelkező cégek versenyképesek. A fúziót fokozatosan, minden szereplő érdekeinek maximális figyelembevételével képzelik el. Kezdetben csak a marketingtevékenységben és a beszerzésben működnének együtt, később azonban kialakulhatna egy olyan társaság, amelynek az ország különböző pontjain termelő telephelyei lennének. Ezzel együtt valamennyi ma is jól csengő márkanév továbbra is megmaradna, ám a költségek jelentős mértékben csökkenthetők lennének. A vezérigazgató kifejtette, ha az ügyben elvi döntés születne, a program számos eleme tovább finomítható.
A Zsolnay magánosításával kapcsolatban közölte, az időpontot és a technikát illetően továbbra sincs végleges döntés, de nem kizárt, hogy ez még az idén megtörténik. (A patinás cégre továbbra is pályázik a pécsi önkormányzat, amely az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése esetén idegenforgalmi szempontból is vonzó területté kívánja alakítani a gyárat és környékét.)
Az már szinte biztos, hogy a nagy múltú cég 2005-ben nem zár túl sikeres évet. A siralmas hazai és külföldi piaci viszonyok miatt az árbevétel az elmúlt évhez képest legalább tíz százalékkal csökken és a cég a tavalyi „nullszaldóval” szemben minden jel szerint veszteséges lesz. Jóllehet a közelmúltban – idehaza és külföldön is – hatalmas reklámkampányba kezdtek. Nehezíti helyzetüket, hogy az ipari porcelánt gyártó üzemüket éveken át bérlő, ám a felszámolás sorsára jutott Cerins Kft. – immár a bíróság megállapítása szerint is – több mint 520 millió forinttal tartozik a Zsolnaynak.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet