A UPC korábban ajánlatot tett az Egyesült Magyar Kábeltelevízió Híradástechnikai (EMKTV) Kft.-re, de az üzlet végül mégsem jött össze – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Nagypál Endre, a cég ügyvezetője. Az ügylet hálózatcserére épült volna, amelynek keretében a magyarországi UPC hozzájutott volna az EMKTV hálózatához, míg a társaság anyavállalata a UPC romániai hálózatából szerzett volna részesedést. Az EMKTV részvényeinek 98 százaléka a romániai Teszári Zoltán érdekeltségébe tartozó Romania Cable System S.A., a fennmaradó 8 százalék pedig magyar magánszemélyek, illetve a menedzsment tulajdonában van.
Az EMKTV most egy új technológiát vezetett be, a cég ugyanis Budapest egyik épülő lakóparkjának több mint 200 lakásában a hagyományos hálózat helyett optikai kábel segítségével juttatja el a tévéadást és internetjeleket az előfizetők tévéihez, illetve számítógépeihez – jelentette be Nagypál Endre. Ez lehetővé teszi, hogy az eddiginél sokkal több, akár ezer televíziócsatorna közül válasszanak a nézők, az internetezők pedig a jelenlegi átlagos sávszélesség három-négyszeresét vegyék igénybe. Nagypál elmondta, hogy az előfizető igényeinek megfelelő sávszélességet is tudnak biztosítani, sőt arra is van lehetőség, hogy az egyes napszakokban különböző sávszélességhez jusson az ügyfél.
