Megalapozatlannak tartja az RTL Klub a hirdetési ügyfelek egy része által hangoztatott azon kifogást, amely szerint kiszámíthatatlan és tervezhetetlen a televízió új reklámidő-értékesítési módszere, s amely miatt a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálatot indított a csatorna ellen. Steve Varcoe, a Magyar RTL kereskedelmi igazgatója a fenti álláspont alátámasztására egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy átlagosan csupán 1,6 százalékos a különbség a 2004. januárra és májusára becsült árak, illetve a végleges tarifák között. (A becslés 2003. szeptember 20-án készült.) Az új rendszer 2004. januári bevezetése óta sem az ügyfelek, sem pedig az ügynökségek részéről nem érkezett hivatalos kifogás. Az igazgató elmondta, hogy a tv2 alacsony árainak köszönhetően az április 1. utáni összes reklámidejét értékesítette, ezért megrendeléseket utasított el, a hirdetők pedig helyettük az RTL Klubnál vásároltak reklámidőt.
A tv2 alacsony árai közvetlen módon az RTL Klub reklámtarifáinak emelkedéséhez vezettek. Steve Varcoe úgy nyilatkozott, hogy idén 21 százalékkal kúsztak följebb az árak. Az RTL Klub 2004 májusában egyébként (az ügynökségi jutalékok levonása nélkül) 3,9 milliárd forintos reklámszpotbevételt ért el.
