A Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) vitatja, hogy az uniós támogatások bármilyen pénzügyi manővert követően a K&H-ügyben szereplő tranzakciók finanszírozására lennének felhasználhatóak – áll az NFH lapunkhoz eljuttatott közleményében. A hivatal ezzel a Világgazdaság tegnapi számában megjelent, „Nagy dobásra készült Kulcsár” című cikkre reagált, amely szerint Kulcsár Attila, a brókerügy fő gyanúsítottja EU-támogatások megszerzésével kívánta finanszírozni azokat a törvénytelen üzleteket, amelyeknek elkövetésével az ügyészség, illetve a rendőrség vádolja.
A lap nem kérte ki az uniós támogatások magyarországi koordinációjáért felelős Nemzeti Fejlesztési Hivatal álláspontját – mutat rá az NFH, hozzátéve, hogy a magyar hatóságok, illetve az EU-szervek által működtetett ellenőrzési rendszer magában foglalja az esetleges visszaélések szisztematikus és folyamatos felderítését, valamint azonnali korrekcióját. Az EU fejlesztési programjainak megjelenése nem csak a K&H, hanem a teljes hazai bankszektor jövőbeni üzleti tevékenységében fontos szerepet játszhat – hangsúlyozza az NFH közleménye. A hazai banki szféra minden tagja kiépítette az EU-programok társfinanszírozásához, így önkormányzati ügyfélkörük támogatásához szükséges intézményi, alvállalkozói és pénzügyi struktúráit – mindezt a K&H-bankcsoporttal egy időben. A folyamatok időbeli egybeesésének a legfőbb magyarázata feltehetőleg nem Kulcsár Attila határidőnaplójában, hanem az EU-csatlakozásban keresendő.
