BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jövőre befejeződik a Ferihegy 1-es terminál teljes megújítása

A tervek szerint ősszel megkezdődik a Ferihegy 1-es terminál rekonstrukciója. A többmilliárdos beruházás 2005 nyarára fejeződik be, ezután a légikikötő évi 2-2,5 millió utas fogadására válik alkalmassá.

2004. június 16. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mára megteremtődtek az anyagi feltételei a Ferihegy 1 rekonstrukciójának, ami az engedélyeztetési és pályáztatási folyamatok után ősszel kezdődhet el, s 2005 nyarára fejeződhet be. A többmilliárdos beruházás során modern technológiával szerelik fel az épületet, és megőrzik műemlék jellegét. A felújítást követően a légikikötő már évi 2-2,5 millió utas kiszolgálására válik alkalmassá. A repülőtér fénykorában, a hetvenes évek közepén évi másfél milliós forgalmat bonyolított le – mondta Hárskuti János, a Budapest Airport vezérigazgatója. Az 1950-ben átadott épület megérett a felújításra, emellett a nővekvő utasszám is megköveteli az átalakítást. Tavaly több mint 5 millió induló és érkező utast szolgált ki a Ferihegyi repülőtér, idén pedig hatmillió utasra számítanak. Tavaly – a bázishoz képest – 14 százalékkal emelkedett a repülőgép-, 12 százalékkal az utas-, míg 9 százalékkal bővült a cargo forgalom. Az utasforgalom idén az első negyedévben 31 százalékkal gyarapodott a bázishoz képest. A várakozások szerint a ferihegyi utasok száma 2008-ra eléri a tízmilliót. Tíz év alatt megduplázódott tehát Ferihegy forgalma, az újabb duplázásra azonban fele ennyi időre lesz szükség. Kepecs György, a BA elnöke kiemelte, hogy az utasforgalom mellett a Ferihegyen megforduló légitársaságok száma is megszaporodott: 1985–1986-ban még 20-25 társaság gépei landoltak Ferihegyen, ma pedig 120 cég gépei érkeznek Budapestre. Az előbbi forgalmat a Ferihegy 2 A és B terminálokban bonyolítják, a régi légikikötő ugyanis ma már két, úgynevezett fapados járat utasait szolgálja ki. Ferihegy 1 átalakítása során azonban teljesen lezárják a terminált, így ebben az időszakban e két társaság gépei is a Ferihegy 2-n landolnak majd. A kisgépek nem költöznek át a Ferihegy 2-es terminálra, számukra ideiglenes megoldást keresnek, amíg nem oldják meg a végleges helyüket – tette hozzá Hárskuti.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet