ä napi gazdaság
A magyar kormány egyedi döntése alapján mintegy kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az Electroluxnak, amely 65 millió eurós beruházást valósít meg Nyíregyházán, ahol alulfagyasztós kombinált hűtőszekrényeket gyártanak majd - mondta Csillag István, a gazdasági tárca vezetője pénteki sajtótájékoztatóján. (A támogatáshoz a cég utólag, a beruházás számláinak benyújtása után jut hozzá.) Jövőre kezdődik meg a gyártás egy 36 ezer négyzetméteres gyártócsarnokban, ám a beruházás során felépül még egy 8 ezer négyzetméteres raktár is. Az új üzemben évente 560 ezer készüléket gyártanak és mintegy 600 főnek biztosítanak munkalehetőséget.
Az új gyárral Magyarország lesz az Electrolux legnagyobb hűtőkészülék- és fagyasztóláda-gyártóbázisa Európában - mondta Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója. A termékek nagy részét nyugat-európai, közép- és kelet-európai, oroszországi és ukrajnai piacokra exportálják. A nyíregyházi beruházás mellett szólt a város kedvező földrajzi elhelyezkedése, a kiépülőben lévő közlekedési infrastruktúra, tovább az, hogy a nyíregyházi ipari park kész az Electrolux beszállítóinak fogadására is. Mindezek mellett a térségben megfelelően képzett munkaerő áll rendelkezésre.
